Törekvés_______

 

 

 

 

 

 

 

 

Közhasznú jelentések:

LETÖLTÉS:
 
 
 

 

A Törekvés rövid története

 

A Törekvés Művelődési Központ a főváros és az ország egyik legrégebbi művelődési intézménye, mely alapítása óta folyamatosan működik.

Jogelődje a "Törekvés Dal és Önképző Egylet" 1888. október 3-án tartotta első alakuló közgyű lését és 183 taggal kezdte meg pályafutását.
A MÁV Északi főműhely munkásai és vezetői 1887 október 26-án szövegezték meg és terjesztették fel az első alapszabályt a Belügyminisztériumba, mely jóváhagyva 1888. július 17-én, a 45379/VII. szám alatt érkezett vissza Lukács György államtitkár aláírásával.

Elsőként a Törekvés Dalárda alakult meg, azzal a céllal, hogy a társas együttlétet kellemesebbé tegyék, az együttérzést, összetartozást erősítsék.
1889-ben létrehozzák az egylet könyvtárát, jelvényt és jeligét készíttettek. 1893. október 1-én zászlószentelési ünnepélyt rendeztek.

_ A Dalárda egyre nagyobb hírnevet szerzett tevékenységével. Néhány kiemelkedő esemény, melyen közreműködtek: 1894 -ben Kossuth Lajos temetésén, 1898 -ban a Vígszínházban a szabadságharc évfordulójára eloadott színműben a Himnuszt énekelték.

1895 -ben kezdte a zenekar a működését, majd ezt követte 1898-ban a műkedvelők/ színjátszók/ első csoportja, 1917-tól zenetanfolyam nyílt, majd elindult a tánctanfolyam is. Nem csak a tevékenység bővült. A régi kantinépület átalakításra - a tagok áldozatvállalásával, téglajegyek vásárlásával - , átépítésre, bovítésre került, állandó és végleges otthont biztosítva az egylet számára. /Az épület a maival azonos/ A mozi 1922-ben kezdte meg vetítéseit.

Az egyletben folyó szakmai munka főváros szerte ismertté tette az itt folyó tevékenységet.
1925 -ben az egylet munkáját, muvészi estély keretében mutatta be ofenségeiknek. József kir. foherceg tábornagy úr, Auguszta kir. fohercegasszony és Dr. József Ferenc kir. foherceg úr foglalt helyet a díszpáholyban. Az Államvasút Igazgatósága és számos elokeloség zsúfolásig töltötte meg a színháztermet. A terem 550 ülohelye és állóhelye megtelt.

 

A második világháború óriási pusztítást végzett a Törekvés környezetében, mivel az Északi főműhely /az anyaüzem / folyamatos bombázást szenvedett. A kultúra múzsái is elhallgattattak, de csak egy rövid időre. A tagság lelkesen mentette az értékeket. A teljes kottatárat elrejtették " Feltámadunk " felírású csomagolópapírba. A háború után röviddel ismét folytatódott az élet az ódon falak között. Az 50-es években a Törekvés név helyett idegen név viselésére kényszerítették az immár " kultúrotthont", de az új név nem maradt sokáig. Az 56-os forradalom idején régi tárgyi értékek semmisültek meg, pl. az egylet zászlaja, a könyvtár elégetésre került. A Töri azonban rövid ido alatt ismét méltóvá vált régi, nagy híréhez. Legendás hírü színjátszás alakult ki, egymást érték a bemutatók.

 

színpad

 

A Csárdáskirálynő előadásán fővárosi népszerü muvészek is közreműködtek pl. Rátonyi Róbert.

E falak között tanuló néptáncosok 1961-ben együttessé alakultak. A fováros egyik kedvelt bálozó helye volt az intézmény. Az amatőr mozgalom egyre nagyobb helyet követelt a tevékenységen belül. A hatvanas évektől már a legkülönfélébb klubok kezdték meg működésüket : film, ifjúsági, bélyeggyüjto, sakk, fotó, kertbarát, nyugdíjasok stb. Neves művészek indították pályafutásukat e házból: pl. Illés zenekar, Tar Béla filmrendezo . Az egyre bovülo kiállítások rendkívül színesek és látogatottak voltak. Nem csak képzomuvészeti, hanem klf. emlékkiállítást rendezett az intézmény. Pl. Lehotka László, Révész Tamás - fotómuvészek, Kesztyűs Ferenc festőművész, Házsongárdi temeto-fotó, Pécsi Sándor és Soós Imre színmuvészek emlékkiállítása. Különbözo rendezvényein országos híru személyiségek fordultak meg : Baranyi Ferenc, Fehér Klára, Moldova György, Kolozsvári Grandpierre Emil, Mester Ákos, Kupa Mihály stb.

Az 1980-as évek változni kezdő világa a Törekvésben is változásokat idézett elo, a többi muvelődési intézményhez hasonlóan. A Törekvésben azonban olyan erős volt a múlt tradíciója, az amatőr művészeti csoportok lelkesedése, szakmai múltja, hogy visszaépülés helyett újabb kori virágzásának indult a táncos tevékenység minden formája. A Törekvés Táncegyüttes mellett, nemzetiségi tánccsoportok jöttek létre, majd mára a társas és versenytánc is csatlakozott a tevékenységhez.
Ma már több száz fiatal táncol a mindennapokon a ház falai között.

 

Büszkén mondhatjuk el, hogy nép- és versenytáncosaink a hazai és külföldi mezőnyben igen előkelő helyet, és népszerűséget vívtak ki, gyermekektől a felnőttekig egyaránt.

 

Az intézmény a nyugdíjas vasutas társadalom országos rendezvényeinek szervezője, rendezője.

1998-ban a Törekvés 110. évfordulójára állandó emlékkiállítás készült, melyen bemutatásra kerültek a - több mint 110 év - megmaradt tárgyai, emlékei.

2008-ban a Törekvés 120. évfordulója alkalmából állandó kiállításunk teljes egészében felújításra került, orízve a múltat a jövo számára. Megtekintése mindenki számára nyitott és elérheto a ház falain belül.

 

Szinpad bejáró

 

Kiemelt biztonságtechnikai partnerünk

kosec

http://kosec.hu

 

Támogatóink

inex2inex3
inex4kosec

 

 

 

Törekvés :

programok, oktatás, csoportok, klubok, szakkörök

 

 

TÖRI-KE

 

 

 

Nyugdíjas klubok - szakkörök

 

Természetjárók

Törekvés Természetjárók

 

 

Póker Klub

 

Hagyomány örzők

 

SAKK

 

Fotó KÖR

 

DAL KÖR

 

 

Magyar Táncház

 

Román Néptánegyüttes

 

 

Rendezvények

 

KIÁLLÍTÁSOK

 

Könyvtár

 

TÁNC

 

MŰVÉSZETI KÖR